Képviselői beszámolóm 2021. évről

Úgy gondolom, alapvetően jó évet zártunk. Sok sikeres ügyről számolhatok be, ami előrelépést jelentett a város történetében.

  1. Beindult a helyi közösségi közlekedés, az egész várost átszelő útvonalon.
  2. Megalakult a Pomáz Kft, és már az első évben sikeresen átvette a városüzemeltetési feladatok döntő többségét.
  3. A Művelődési Ház a kényszerszünet alatt megújult, megszépült, és gazdag programokkal nyitottak, pezsgő kulturális életet teremtve a városban.
  4. Adventi vásár nyitott a Szent István Parkban, kitelepült kulturális programokkal, megnyitott ugyanitt a jégpálya.
  5. A Hivatal és az Önkormányzat működése a sok járványos megbetegedés és a jelentős központi pénzelvonások ellenére működőképes maradt, sőt a pénzügyi gazdálkodást a stabilitás jellemezte. Nem volt szükség jelentősebb összeg felvételére a hitelkeretből, átmeneti időre sem, ezért év végével felmondásra került a 2019. év végén megkötött hitelkeret szerződés.

A felsorolt ügyeket sikerre vivő vezetők és dolgozók minden elismerést megérdemelnek, mert némely feladat heroikus küzdelmet igényelt. Én mégis vegyes érzelmekkel tekintek vissza az elmúlt évre, mert komoly ára volt ennek más területeken.

  1. A költségvetés megvalósításától el kellett térni. Már a tervezés során sok bizonytalansági tényező merült fel, az elvonások miatt. De még az elvileg elfogadott ingatlangazdálkodás sem a tervezett módon valósult meg. Megvásároltuk a 110 millió Ft értékű ingatlan együttessel bíró Pomáz Kft-t, de a költségvetésben ellentételezésként szereplő 110 millió Ft ingatlan eladás meghiúsult. Ennek oka egyrészt az ingatlan eladások nehézkessége a covid alatt, de hozzájárult a képviselők egy csoportjának az akadályozó fellépése is minden ingatlan eladással szemben.
  2. Nem valósult meg több beruházás, köztük a nyilvános illemhely a HÉV állomáson. Egyértelmű kudarca ez az egyesületünknek is, mert felvállalta, de nem tudta megvalósítani.
  3. A lakossági megkeresések során is számos kritika ért bennünket. Nincs még meg a személyi és tárgyi feltétele a bejelentett apróbb hibák, viszonylag gyors kijavításának. Emiatt idővel nagyobb baj keletkezik, aminek rendbe hozása már jelentős összegeket emészt fel.
  4. A pénzügyi bizottságban számos ellenőrző feladatot beterveztem, melynek során túl sok indokolatlan ellenállásba ütköztem. Pedig ezekkel nem állhatok le! A szabálytalan közbeszerzések felelőseit nem szeretném én tisztára mosni, a vizsgálatok elengedésével.
  5. Legsúlyosabb problémának azt látom, hogy a képviselők megosztottak, másként gondolkodunk, nem értjük mindig egymást. Ebből bizalmatlanság fakad, és olykor akadozik az információáramlás is. Hiába nyertük meg a választásokat fölényesen, nem vagyunk már egységesek, több részre töredezett a csapat. És vannak jól értesült külső érdekcsoportok, (vállalkozó, civil csoport, egyház), akik ki is tudják használni ezt, előnyhöz jutva általa.
  6. Így aztán felerősödik az elégedetlenség hangja, mindezt választott tisztségviselők, bizottsági tagok visszalépése, egyesületi vezetők kiégése, visszavonulása kisér. Van még egy maroknyi lelkes csapat, akik a vállukon visznek több nagyon fontos feladatot, mint az újságterjesztés, szociális ételosztás, különböző adománygyűjtések. Félő hamarosan Ők is eljutnak a teljesítőképességük határához.

Mi képviselők valamennyien Pomáz javára esküdtünk. Én úgy látom, gyakran ez csak a szavak szintjén valósul meg, valójában különböző érdekek, személyes ambíciók felülírják ezt.

A demokrácia azt jelenti számomra, hogy közös gondolkodással a lehető legjobbat válasszuk ki.

Úgy tűnik, most nem ilyen a politika. Jó lenne, ha változás jönne!

“Képviselői beszámolóm 2021. évről” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Borika! köszönöm a beszámolót, sajnos tényleg azt tapasztalom, hogy elindult a széthúzás a csapaton belül, amit nagyon sajnálok. Így azonban nem tudjátok egységesen képviselni a közös érdeket. Kérlek, tartsatok ki az elképzelések megvalósítása terén, ha van rá lehetőség. Most úgyis a választások megszervezése a központi kérdés, így kérem, hogy most arra koncentráljatok. Én kértem magam egy szomszéddal együtt az ellenzéki szavazatszámlálásra, remélem,hogy ide fognak minket kijelölni. üdv. Bencze Csilla

    1. Köszönöm Csilla! Igyekszem kitartó lenni! Sok függ a választások eredményétől is. Bízom benne hogy nyugodtabb lesz utána a légkör, most nagy a feszültség, és csak nő.

  2. Kedves Képviselő asszony, Borika!
    Jó hogy a pozitívummal kezdted a beszámolód. Jó dolgok vannak benne, én azt tartom a legfontosabbnak, hogy a pénzügyi stabilitás mindennek ellenére megvan! Akkor amikor a sok elvonás, a “fojtogatás miatt ” sokan nem tudják elkerülni a csőd helyzetet, ez sokat jelent. Ahogy írtad, még vagyongyarapodás is volt, van, és ez se semmi. Szóval amíg a gazdálkodás még mindig tud eredményt felmutatni, addig más területen vannak bajok. S ez a legnagyobb baj. Nem lett volna szabad hagyni azt, hogy három társunk kiváljon! Nem tudom, ők tisztában vannak-e tettük felelőségének? Ahogy a választóktól hallom, nekik vissza kellett volna lépniük, mert ez a csapat képviseletében lettek megválasztva…….Ha ezzel az iránnyal nem tudnak azonosulni, akkor le kellett volna mondaniuk!
    Már nincs egység, nincs egy stabil csapat, sőt a kiváltak azt az ellenzéket erősítik, akik ellen a választást megnyerték! Abszurd egy helyzet! Elkeseritő, és szégyenteljes! Az meg hogy előkerültek a személyes érdekeltségek, amik felülmúlják a közérdeket? Ezt sosem gondoltam volna! Olyan szituációk kerültek felszínre, amik után egy tisztességes képviselőnek le kellett volna mondani!
    Talán még a lakoság nem érzékeli ilyen tragikusan a helyzetet, és addig jó. De azt tudnunk kell, hogy bizonyos körök, személyek mindent megtesznek azért, hogy a mostani városvezetés felsüljön. Csak tanácsolom, tessék egymást jobban megbecsülni, összetartani a maggal, mert még egy törést nem fog kibírni ez a vezetés…..
    Borika, én is azt tanácsolom, álld a sarat, erős nő vagy, és tisztességes! Nincs is ennél fontosabb!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.