Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

A 2017. évi költségvetés elfogadása

Röviden összefoglalva, a beruházások tervezésénél nincs szakszerűség, képviselői kijárás van. A Messalia útjainak balesetveszélyes szakaszait 10 millió Ft-ból meg lehetne javítani, ehelyett több mint 50 millió Ft-ból járdát építenek egy gyérebb forgalmú szakaszon. Ráadásul erősen túlbecsülve a költségeket.

A költségvetés megtárgyalása a tv. szerint is több fordulós, hogy legyen idő alaposan átbeszélni, megvitatni,  mire költhetünk.  A Közmeghallgatás is erről szól, hogy a lakosság hozzászólhasson, jogos kéréseivel befolyásolhassa a végleges számokat.

Itt Pomázon ez nem így van. A február 15-i előterjesztés változatlanul maradt a március 8-i elfogadásig. Tényleges beleszólása sem a képviselőknek, sem a lakosságnak nem volt.

A jegyző szerint ez egy feszített költségvetés. Igen, egyrészt a normatív állami és az irányítószervi támogatások összege pontosan ki lett számolva.  A beruházások összege azonban csupán nagyvonalú becslés. Odavetett összegek, nincs mögöttük pontos számítás.

Az ilyen nagyvonalúság nem gondos gazdára vall. A város rosszul jár, ha felfelé kalkulálunk, és annak következménye túlköltekezés lesz. Ellenkező esetben is, ha alulbecsülik a költségeket, a megvalósítás a minőség rovására mehet.

Néhány tételt kiemelek, ami a legfeltűnőbb:

-A polgármesteri keret 9 millió Ft. Pár évvel ezelőtt még 3 millió Ft volt, majd felemelték 5 millióra, és a következő évben , tavaly már 9 millióra nőtt. Polgármester úr ragaszkodik hozzá, hogy a civilek, intézmények vezetői járuljanak elé, kérni. Ráadásul be sem számol róla, hogy kinek, miért juttatott belőle.

  • A Zenekastély támogatására 9 millió Ft szerepel. Ez az összeg azonos az épület teljes évi rezsijével. Sajnos kezdetektől fogva így működik  a kastély támogatása, ami pazarló gazdálkodásra ösztönöz.

-Nincs benne a költségvetésben semmi, ami a város turisztikai fejlődését segítené elő. Még csak nyilvános WC sincs sem a HÉV állomáson, sem máshol. Az idén sem terveztek be erre egyetlen Ft-ot sem.

-Országzászló 5 millió Ft. A fából készült tartórúd elkorhadt és kidőlt. 17m hosszú acélrúd felállítására lesz szükség az új zászlóhoz. Több, műszaki szakértelemmel bíró emberrel  is beszéltem, akik határozottan állították, hogy ez csupán pár százezer Ft-os költséget jelent. Semmiképpen nem kerül többe 1 millió Ft-nál.

A jegyző azt nyilatkozta, nem tudják mennyi lesz, de ha nem kerül felhasználásra az 5 millió Ft, akkor a maradék ott marad a beruházási tartalékban. Ha ennyire bizonytalan ez a költségvetési tétel, mit gondoljak a

Közút csapadékvíz elvezetés tervre beállított kerek 20 millió Ft-ról, vagy a

Közvilágítás kiépítésére betervezett 30 millió Ft-ról, a

Védőnői Szolgálat kiépítésére szánt kerek 10 millió Ft-ról?

A beruházások tervezésénél más súlyos problémákat is látok, amire a Közmeghallgatáson László Attila hívta fel a figyelmemet a hozzászólásában. Nincs koncepció az útjavításokra, felújításokra. Először sorrendiséget kellene felállítani, fontossági sorrendben.  A vízelvezetés a legfontosabb. Amíg ez nincs megoldva, nem lehet az utat rendbe tenni. Véleménye szerint a pénz felelőtlen felhasználása folyik a Margitliget úti járdaépítés kapcsán is. Nincs szakszerűség, képviselői kijárás van. A Messalia balesetveszélyes útszakaszait 10 millió Ft-ból meg lehetne javítani, ehelyett több mint 50 millió Ft-ból járdát építenek egy gyérebb forgalmú szakaszon. Ráadásul erősen túlbecsülve a költségeket.

Ezek a felvetések győztek meg engem arról, hogy a költségvetés tervezése nem jó, nem lehet ezt a szemléletet, pazarlást elfogadni! Nemmel szavaztam. Rajtam kívül még Hardi Péter szavazott nemmel. A testület jobbikos képviselői együtt szavaztak a Fidesszel. 9 igen és 2 nem szavazattal elfogadták az előterjesztést.

Sajnos folytatódik a pazarló pénzügyi kalkuláció és szakszerűtlen beruházás és műszaki tervezés. Bármilyen kicsi az esélye hogy megfontolják felvetéseimet, elgondolkodjanak javaslataimon, én továbbra is így folytatom. Nem tudnak meggyőzni róla, hogy az a jó hazafi, aki gondolkodás nélkül nyomogatja az igen gombot.


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük