Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

A polgármester hárítja a felelősséget

A tegnapi testületi ülésen történt, hogy polgármester úr nyilvánosan megvádolt bennünket azzal, vegyi anyaggal akarjuk elpusztítani a Beniczky úton ősszel ültetett facsemetéket. Tiltakozni sem tudtunk ellene, mert nem kaptunk szót. Megdöbbentő, de nézzük a dolgok jó oldalát!

Polgármester úrnak megszólalt a lelkiismerete, rádöbbent, hogy a szakszerűtlen faültetés következtében a fák fele kiszáradhat. Kiszáradhat, mert az előírt méretű gödörnek csak a nyolcadát ásták ki, és dréncsövet is sokkal rövidebbet tettek mellé. Emiatt Hardi Péterrel közös beadványban kértük a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságot és a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottságot is, hogy vizsgálja felül a faültetést az árajánlat benyújtásától a kivitelezésig, műszaki és pénzügyi szempontból egyaránt.

A feladat most a folytonos öntözés lenne, amit az önkormányzat nem szervezett meg mellé. Ehelyett polgármester úr a felelősséget ránk, civilekre tolja, akiket politikai ellenfeleinek tart. Szomorú hogy ide jutottunk, de legalább kiderült, együtt aggódunk a fák sorsáért. Az eltérés ott van közöttünk, hogy én polgármester úr elmeállapotáért is komolyan aggódom.


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

4 hozzászólás a(z) “A polgármester hárítja a felelősséget” bejegyzéshez

  1. András Ferenc avatar

    Szegény polginak gyűröttek az idegei azért mond ilyeneket. Ideje lenne kicsit megpihenni és gyönyörködni a természet szépségében.

  2. Bencze Csilla avatar

    Nagyon helyes, hogy az ellenzék felszólal a túlárazások, az egyéb rendellenességek ellen, hiszen ez az ellenzék dolga. Sajnos, kevesen vannak.
    Köszönöm a közösségért tett hajthatatlanságukat, kitartásukat.
    üdvözlettel Bencze Csilla

    1. Andrásné Murányi Borbála avatar
      Andrásné Murányi Borbála

      Köszönjük szépen kedves Csilla!

  3. Elek Ilona avatar
    Elek Ilona

    Most tényleg nincsenek locsolva a fák? Ez komoly? Kár lenne értük, mert amit láttam az általában szép. ( ennyiért meg pláne) De komolyan aki tud nézzen már utána, kapnak vizet, vagy nem?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük