A pomázi bor több, mint egy évszázadon keresztül volt országosan, sőt külföldön is ismert és elismert. Az itt élők legfőbb megélhetési forrása ekkoriban a szőlőművelés volt. Hatalmas területeken álltak a szőlőültetvények, ahol olyan mesebeli nevű szőlőket termesztettek, mint például az Esthajnal vörös ananász szőlő, a Perzsiai fejér szőlő és a Zultán szőlő. Ma már sajnos azonosítani sem nagyon tudják ezeket a fajtákat, a pomázi szőlőtermesztésnek pedig az 1880-as években pusztító filoxérajárvány vetett véget.
A rómaiak hozták magukkal Pomázra a szőlőkultúrájukat az i.e. 1. század végén, amikor városunk és környéke is a Római Birodalom fennhatósága alá került. A Lugi és a Tavan dűlőben lévő római villák feltárása során talált rajzok és domborművek mutatják, hogy lugas módszerrel, teraszokon termesztették és létráról szüretelték a szőlőt.
Ezt követően a középkorban kapott újra nagy jelentőséget a szőlőtermesztés. A pomázi szőlőterületek több középkori oklevélben előkerülnek. Így például a várost először említő 1138. szeptember 3-án kelt oklevélben is szó esik az itt zajló szőlőművelésről, amikor II. Béla király megerősíti az apja, Álmos herceg által a dömösi egyháznak tett adományokat. Az itt felsoroltak között szerepel Wodosu és Pomáz, területén 9 szőlő 6 szőlőmunkással.
A török hódoltság alatt Pomáz és környéke is elnéptelenedett. Majd a 18. század folyamán, a betelepülő és egyre növekvő lakosság, újra fellendítette a mezőgazdaságot a településen. Növekedett a bortermelés, új szőlőket is telepítettek. A szőlő mellett a pomázi határban más gyümölcsöket is termesztettek. Ekkor még elsősorban családi fogyasztásra.
A szőlőtermesztést a kedvező éghajlati és talajviszonyokon kívül adó- és járandósság mentesség is segítette. Kedvező hatással volt a városok közelsége, az egyre növekvő piac és segítség volt a Duna közelsége, ahol szállították az áruikat.
A 18. század második felére megtízszereződött a korábbiakhoz képest a településen előállított bor mennyisége, így Pomáz Pest megye öt legjelentősebb szőlő- és bortermelő helyei közé tartozott. Ebben az időszakban a pomázi bor már a külföldi piacokra is eljutott. 1765-ös adatok szerint a legnagyobb egybefüggő szőlőterület a Kő-hegynek a falu felé eső lejtőjén, a Susnyár dűlőben volt. A szőlőültetvények fajta összetételére konkrét adatok nem állnak rendelkezésünkre. A régiek úgy tudták, hogy ebben az időszakban a Kartálián 250 éves szőlőtőkék is voltak.
A Borászati Lapok 1877. évi októberi száma a Pilisi felsőjárás legjelentősebb bortermelő települései közé sorolta Pomázt, amely Szentendre után a maga 1000 kataszteri holdnyi szőlőjével a második helyen állt a térségben. A település Szentendrével és Tahitótfaluval a kereskedésben is az élen járt. A szerző megállapítja, hogy Pomáz és környékén leginkább fehér szőlőből készítenek bort. A bortermelők itt többnyire a művelt középréteghez tartozók, akik nyári lakokkal ellátott szőlőültetvényeiken gazdálkodnak.
A budai szőlőiskola 1844-ben kiadott árjegyzékéből érdemes visszakövetkeztetni, milyen fajta szőlőket termeszthettek korábban Pomázon. Ebben a listában olyan régi fajták szerepelnek zömében, amelyeket napjainkban nem termesztenek. Ilyen például a Setét-vörös bársony színű szőlő, az Esthajnal vörös ananász szőlő, a Perzsiai fejér szőlő, a Zultán szőlő, a Gerezdes szőlő, a Passa tutti szőlő és a Viola színű Andalusiai muskatály szőlő.
A 19. század közepén még mindig kiemelkedő Pomáz szőlő- és bortermelése, amelynek titka a jó fekvésű szőlőhegyek. Az adatok szerint a szőlőt tőkefejesen, sorokban művelték. Az újtelepítésű fajták közül a leggyakoribbak a kadar, kövidinka, rizling és mézédes voltak. Az 1880-as évek végén Budapesten rendezett kiállításokon a Pomáz kő-hegyi aszú borok és vörös borok nem hiányozhattak.
A nagyhírű és sikeres szőlőtermesztésnek az 1880-as években pusztító filoxérajárvány vetett véget Pomázon. A filoxéra 1880-ban jelent meg a közeli Tahitótfaluban, Málnás orvos kertjében, aki Franciaországból hozatott töveket. Pomáz határában a Szamár-hegyen jelent meg először, majd 10 év alatt a szőlőterületek nagy részét tönkretette.
A járvány elmúltával újratelepítették a szőlőt a pomázi határban, de a szőlőterületek nagysága és a terméseredmények nem érték el a korábbiakat. A régi fajtákat már nem tudták visszahozni a gazdák a termesztésbe, így ekkoriban kezdtek elterjedni az amerikai direkttermő fajták.
Források:
Belitzky J. & Sashegyi S. (2000): Pomáz
Demeter J. (1996): Szemelvények Pomáz község múltjából
Galgóczy K. (1877): Pestmegye nevezetesebb borközségei. Borászati Lapok.
Legrády L. (1844): Lajstroma és rövid leírása azon honi ’s külföldi szőlőfajoknak mellyek a’ m. gazd. egyesület országos Szőlőiskolájában Budán folyó 1844ik évi tavasszal (…) eladatni fognak
Tóth F. (1994): Pomáz történetének forrásai
Vélemény, hozzászólás?