Folytatjuk a híres pomáziakat bemutató sorozatunkat. Ezúttal a nagy világutazó asszony, Mocsáryné Fáy Mária élettörténetével ismerkedhetünk meg. Európán kívül bejárta a mai Közel-Keletet, Indiát és Amerikában kétszer is járt. Ma egy ilyen utazássorozat már nem rendkívüli, ám bő száz évvel ezelőtt, egyedül, középkorú asszonyként, figyelemre méltó teljesítmény.
A POMÁZ BARÁTAI TÁRSASÁG által elküldött portré OZORAI MAGDOLNA szerzeménye.
Mocsáryné Fáy Mária – az első magyar női útleíró (Pomáz, 1845. okt. 21 – Pomáz, 1917.ápr. 8.)
Fáy Máriáról – Pomáz jeles szülöttéről – már sokan írtak. Jelen írásunkban kísérletet teszünk ezen írások szintetizálására abból a célból, hogy minél teljesebb képet kaphassunk e kiemelkedő és rendkívüli asszony egyéniségéről, életútjáról. A róla leírtak olvasásakor érdemes szem előtt tartani a kort, amikor utazásai történnek. Egyáltalán nem volt szokványos, hogy egy nő egyedül felkerekedjen és ekkora és ilyen körutakat tegyen meg. A közlekedési viszonyok se a mai szemmel mérendők az ezernyolcszázas évek utolsó évtizedeiben. (Repülő még nem volt.) Bizony kellett hozzá határozottság, bátorság és talpraesettség, döntéskészség hogy ezek az utak élményt adóan megvalósuljanak.
Gyermekkor és életút
Fáy Mária 1845. október 21-én született Pomázon Fáy Ignác és Kenessey Franciska leányaként. Szülőháza a Fáy utca 41. számú ház volt.1 A kis Mária alig múlt egy éves, mikor édesanyját elvesztette. Apja, valamint apjának egykori gyámja, az oldalági rokon Fáy András író együtt gondoskodtak a kislány felneveléséről.2 A kis Mária apai nagymamája a szintén pomázi kötődésű Wattay Krisztina volt, aki a kis unoka születésekor már özvegy volt. (Férje, a kis Mária nagyapja az a Fáy Rudolf, aki a Heves vármegyei felkelő sereg kapitánya volt.)
Taníttatásának anyagi hátterét a család földbirtokaiból származó jövedelmek biztosították. Nyolctól tizenkét éves koráig Pesten nevelkedett, majd hazakerült apja pomázi házába, ahol a kézimunkázás és a zongorázás mellett nyelveket tanult. Máriát apja, aki maga is szenvedélyes utazó volt, 14 éves korában magával vitte Velencébe, ami a lány életében – a későbbieket tekintve – meghatározó élménynek bizonyult.
1862-ben alig 17 évesen házasságot köt Mocsáry Béla földbirtokossal, aki a katonai pályáját főhadnagyként befejezte és szüleitől örökölt birtokán – Losonc közelében – Nagyfaluban gazdálkodott.
Házasságuk nem volt harmonikus, gyermekük nem született. 1890-ben Mocsáry Béla meghalt.
Balogh Károly Gyermekkorom emlékei c. emlékirataiban így ír róluk:
„Mocsáry Béla nővéremnek férjhez menetele után rövid idővel hozta fiatal feleségét a Pinc közelében fekvő Nagyfaluba. Tapasztalatlan, vidám kedélyű, ötletes asszonyka volt akkor, szép nem volt, külső megjelenésére sem sokat tartott, de nyílt, derűs acélszürke szemeiből lélek, értelem és erély sugárzott, s ezek a tulajdonságok jellemezték egész életében. Férjének szűk lelki világában nem találta meg azt, ami életközösségüket harmonikussá, bensőségessé tette volna, családjuk nem volt; Mocsáryné természetének impulzív ereje teret keresett magának, amelyen érvényesüljön. Ezt nem találta meg sem házi tűzhelyén, sem az olvasásban, sem a zenében; külső produktív tevékenység volt életszükséglete. Kertészkedni kezdett, nagy és komoly tanulmányt szentelt e nemes foglalkozásnak, s pár év alatt az egyszerű falusi kúriának meglehetősen elhanyagolt belső területét nem közönséges ízlésre, esztétikai érzékre valló parkká alakította át, különböző színárnyalatokban váltakozó facsoportokkal, különlegesebb virágokból alakított virágágyakkal stb. Azután méhészkedett a modern méhészet legújabb vívmányainak gyakorlati alkalmazásával. Mindeme foglalkozásai mellett sikerült néki a természetének nyíltságánál és közvetlenségénél fogva lelki igényévé vált intim társadalmi érintkezés alkalmát is megtalálnia abban a szívélyes, meleg és őszinte viszonyban, mely őt csakhamar a barátságnak, benső rokonszenvnek állandó kötelékével Anna nővéremhez fűzte. Anna nővérem meghalt, Mocsáryné nemsokára ezután özvegyül maradt, s egyedüliségének érzete oly űrt hagyott lelkében, melyet nagyfalusi magányában végletekre hajló természete elviselhetetlennek talált.”
Fáy Mária mozgalmas élete utolsó 10 évében már nagy valószínűséggel Pomázon élt. Erről tanúskodnak a helyi egyház javára történt alapítványai is.
1917 április 8-án – ahogy azt Balogh Károly fogalmazta emlékirataiban – „elindult arra a nagy útra, ahonnan nincs többé visszatérés – kissé excentrikus, de érdekes és alapjában nemes lényének emlékét hagyva mindazok szívében, kik őt ismerték.”
Halála után egzotikus madár-gyűjteménye a Wattay kúriába került.
Sírja a pomázi Wattay sírkertben – a szerb temető sarkában – található. Síremlékére rávésték „Beutazta Európát, Ázsiát, Afrikát és Amerikát, utazásairól könyvet írt.” – Személyét a Magyar Életrajzi Lexikon is számon tartja.
A pomázi ház
Mocsáryéknak Pomázon a mai Beniczky utca – Hunyadi János utca sarkán, a Beniczky utca 8 sz alatt is volt háza. A régi képeslapok megőrizték belső kertjének, udvar felöli tornácának képét, amely a ház legfőbb szépsége volt. A Beniczky utca felől pilaszteres, ablaktalan falával szinte hátat fordít a világnak.3 Kertje ugyancsak híresen szép volt. Idejében védetté kellett volna nyilvánítani a ház udvarát a nagy kőasztalokkal és padokkal, hajdani malomkövek kerti bútorzatával. Az épület azóta több funkciót kapott. Az eredeti állapotot szinte a felismerhetetlenségig átépítették.4
Fáy Mária a nagy utazó, és az első magyar női útleíró
Fáy Mária férje halálát követően – birtokaik jövedelmét utazásra fordította. Egész hátralévő életét utazásainak és útikönyvek írásának szentelte.
Korábban férjével bejárták Európa országait. Úticéljaik Svájc, Franciaország, Belgium, Anglia és Olaszország voltak.
Megözvegyülése után először a Tátrába és Erdélybe utazott, majd, ahogyan mondta “az elhagyatottság érzete család nélkül öldöklővé vált és messzebbre vágytam a világba”. (Magyar Szalon, 1901)
1893 januárban közeli rokonával Beniczky Margittal Közel-keleti útra indult. Útvonaluk:Palesztina – Egyiptom (Níluson Núbiáig) – visszafelé Szíria Görögország – Törökország. Utazása alatt megtanult angolul, s még abban az évben – nem kis bátorságról tanúságot téve – egyedül elhajózott Indiába. Három hónapi ott tartózkodása alatt bejárta a legismertebb indiai helyeket, Bombaytól Delhin és Dardzsilingen át Calcuttáig, majd onnan áthajózott Ceylon (Srí Lanka) szigetére, végül Colombóból indult vissza hajóval Európába.
Később 1896-ban és 1905-ben utazást tett Amerikában. Második útját eredetileg világkörüli útnak tervezte, de a japán-orosz háború részben meghiúsította útitervét. Nem jutott hát el csak Kubába, Mexikóba, Floridába.
Úti élményeit könyvek és újságcikkek formájában is megosztotta a nagyközönséggel, írásait pedig a saját maga által készített fényképekkel illusztrálta. Cikkei jelentek meg az Ország-Világban és a Magyar Szalonban illetve az Új időkben Ezek mellett jelentek meg beszámolói a Földrajzi Közleményekben és előadásokat is tartott élményeiről. Ezekről így írt a Budapesti Hírlap akkoriban: “Nagy közönség hallgatta a tanulságos előadást s több ízben lelkes éljenzéssel mondott köszönetet az élvezetért Mocsárynénak.”
Az Új Idők szerkesztője ezekkel a sorokkal ajánlotta 1905-ben Fáy Máriát az olvasók figyelmébe.“Özvegy Mocsáry Béláné született Fáy Mária egyike most Magyarország asszonyainak. Sőt általában a legérdekesebb asszonyok egyike. Ha az angol nő utazik, átjön a kontinensre és ezzel vége. Ha az amerikai nő utazik, átjön Európába – legtöbbnyire Páris a célpont – elmegy Olaszországba és megnyugszik babérain, mert ő – utazott! De ez a magyar asszony Európában tett utazásairól nem is szólva, járt Afrikában, járt Indiában, járt kétszer is Amerikában – egymaga… Ezerre menő, remekül megfigyelt, kiválasztott, pontosan kidolgozott fényképet hozott haza. Maga készítette mind s most már albumokba kötve tesz tanúságot arról, hogy mire képes a magyar asszony.” (Új Idők 1905/2.sz., 36.o.) Herczeg Ferenc lapja a múlt század utolsó évtizedétől rendszeresen közölt nőíróktól cikkeket. A női szerzők sajátos csoportjába tartozott Fáy Mária is: ők kizárólag utirajzokat írtak, s írásaikat maguk készítette fényképekkel illusztrálták. Élményeiket a “Séták a nagyvilágban” címet viselő rovatban, folytatásokban közölték.
Özvegy Mocsáry Béláné kalandjai egy magát emancipáltnak tartó nyugat-európai, de még egy amerikai nő számára is nagy tettnek számítottak volna. Annak ellenére, hogy Fáy Mária nem volt tudományosan képzett, utazását és az ezek során szerzett tapasztalatairól írottakat a közvélemény és a Magyar Földrajzi Társaság is elismerte. Nem csak a világlátás iránti igényével lépett ki a hagyományos női szerepkörből, mindezt tetézte életkorával is – ötvenes éveiben járt már, amikor útjaira vállalkozott. Igaz, időnként paradox módon éppen azt a felfogást és szerepelvárást erősítette meg, amelynek ő látszott korlátait áthágni: “Kinek csak némileg is meleg családi tűzhelye van, gondozza azt hűségesen, mert hiába keresne megnyugvást – északtól az egyenlítőig – a szeretet, mely egyedül boldogítja a nőt, csak ott található fel.” (Mocsáry Béláné Fáy Mária: India és Ceylon, 4. o.)
Részben gyerekkori álmait valósította meg, amikor Indiába és Ceylonba hajózott. Naplójában, haza írt leveleiben nem csak a helyieket és útitársait írta le: a szokásokról, a közlekedésről, műemlékekről, szállodákról is pontos feljegyzéseket készített.
Indiáról szóló bédecker még nem létezett, Budapest könyvkereskedőinél sem talált az országra vonatkozó írásokat, viszont egyik rokonától, Henry Raymondtól friss és pontos információkat kapott indulása előtt. Az angol hódítás miatt – más ázsiai országokkal ellentétben – ezt elég könnyen megtehette.
Stílusát tekintve Fáy Mária szinte végig tárgyilagos, a látottakat meglehetősen távolságtartóan dokumentálja. Amikor a nők helyzetéről ír, mégis átüt sorain az indulat: “A leány tizenkét éves kora előtt férjhez megy (külömben megvetnék), az öreg, az özvegy nő pedig tiz, tizenkét éves fiúhoz megy nőül. Az angolok szabályozni szerették volna ezen esztelenséget, de a hindu fentartja régi jogát, hogy elég a szülök beavatkozása a gyermekek házasságához. Természetes, hogy nagy a boldogtalanság ezen osztály asszonyai között, kik különben a legnagyobb tudatlanságban tengnek. A hindu vallása azt mondja: másért minden jót megtenni, önmagáért semmit sem s mindenkinek élni kell. Mily gúny az elébbi pont, midőn nejét semmibe sem veszi!” (113. o.)
A társadalmon kívül végig az útja során nagy figyelmet szentel a Magyarországétól olyannyira eltérő természetnek. Minden neki tetsző növényből gyűjt, amatőr flórakedvelő módján könyvei lapja közt préselve az egzotikus leveleket. Helyenként azonban igazi tudósnak mutatkozik, akármelyik korabeli botanikus férfi tudásával felvehetné a versenyt: “Láttam az asztalosok műfáját, ébenfát, mahagonit, vasfát, sandálfát és sok mást, ép úgy a fűszer-fákat is, bors, cacao, kávé, vanillia, cocain, szegfűszeg stb. A szépen kifejlett theafa oly magas, és oly alakú, mint nálunk egy nagy szilvafa. Temérdek szebbnél-szebb diszfa és bokor. Egy csoportban a pálmafajok nevei: corypha, phytelephas macrocarpa, cycas circinalis, area catechu, yucca gloriosa, cocos nucifera, oncos perma, aczomia. A kigelia (kenyérfa) fél méteres gyümölcse közel másfél méteres száron függ. A fáknak általánosan a csodával határos gyors növésük van Ceylonban.” (194. o.)
Az Észak-Amerikai utazása során látottakat hasonló stílusban eleveníti fel, hasonló tárgyköröket is érintve. Mindenről aprólékosan, nagy igényességgel tájékoztatja a Kárpát-medence olvasóit, akik előtt egy teljesen új világot nyit meg. (Transzkontinentális vasúton való utazás, hatalmas méretű és pazarul berendezett szállodák, teljesen más növényzet és éghajlati viszonyok, liberális elveken működő társadalom és annak történelme, a tengerpart nyüzsgése, az ország emlékhelyei, templomai stb.) A fejlettségben ötven évvel az ország előtt tartó Egyesült Államok láttán többször is megszólal honleányi mivolta. Megvalósítható ötleteket javasol: például amikor a Pacifikus vasúton utazik Amerika nyugati partjainál, felveti a Magas-Tátra vasúttal való behálózásának gondolatát, mondván, az így fellendülő idegenforgalomból az országnak busás haszna lehetne. De ha a hazaiak nyaralási lehetőségét nézi, a szegények is ugyanúgy elmehetnének nyaralni a hegyekbe, mint amerikai társaik. Világkörülire tervezett útján csak Mexikóig jut el, s ekkor járja be Kuba szigetét is. Nagy, képes könyvben és újságcikkben is beszámol ezekről az akkor már 60 éves nő. Egyik könyvének végén így összegzi utazásai hatását: “Hogy én az utazást megtettem, nem bántam meg. [.] Azóta, ha régi, szomoru multamra gondolok – érzem, hogy utazásom alatt szerzett tapasztaltaim, a sok fenséges szép látvány – átalakították egész lényemet.”
Közéleti tevékenysége
Fáy Mária jótékonykodás tekintetében édesapja nyomdokaiba lépett.
Fáy Ignác ugyanis a református egyházat segítendő több alkalommal adományozott nagyobb összeget, így például a Spitzer féle ház megvásárlására – iskolai és tanítói lakás elhelyezése céljából – 1847-ben 50 váltóforintot. Fennállása alatt az iskola végig anyagi gondokkal küszködött, felszereltsége igen szegényes volt, ezért nagyon is rászorult a módosabb egyháztagok segítségére. Ezért jelentős támogatásként kell értékelni Fáy Ignác 1858. május 18-án tett alapítványát, mellyel a „jobb tanuló” gyermekek részére jutalomkönyvek vásárlását támogatta.
„Alapitvány. Melynél fogva alol irott elhatároztam, a helybeli Izraeliták ellen, az Izraelita Egyházat tárgyazó, s már itéletileg megnyert peremkövetkeztében, ezen Izraelita egyházat, az udvarával egygyütt melly a 442ik és 443ik szám alatt levő közös fundusnak egy harmad részéböl áll azon joggal, mellyel engem illet Örökösen a pomázireformalt Iskolára ruházni – oly feltétel alatt – hogy az évenkint fizetendő, eggyesség által megálapitott haszonbéri Öszvegen, évenkint hasznos és tanulságos könyvek vétessenek, mellyek közvizsgálatkor, a jobb tanuló gyermekek közt jutalomképpen lesznek ki osztandók. – /minden darab könyvbe az illetö tanitó által ezen szavak irattassanak: „Fáy Geiza emlékére”. …./ 5
Ugyancsak Fáy Ignácz volt az, aki 1848 máj 31-én – mikor a magyar nemzetnek szintre a semmiből kellett a szabadságharc személyi és eszközfeltételeit előteremteni – a Pest megyei választmány gyűlésén 4000 akó (egy akó 45,23 liter) bort ajánlott fel a harcoló honvédek ellátására azon feltétellel, hogy az „helyben vétessék át”
A magyar Akademia junius 18-ki ülésében következő tetemesb adakozások jelentettek be: Fáy Ignácz gyüjtött a házra 197 1/2, a tőkéhez 66 1/2 ft-ot; Fáy Ignácz maga mindenik czélra 100–100 ftot ajánlott meg; ugyanennyit a Mares-család Pomázon, ugyanannyit Vattay Gyula, ugyanennyit Jordán István; 50 ftot Nagy János, ugyanennyit a Takách-család; ugyanennyit Luppa Balázs; 40 ftot Princz Mátyás;
A Magyar Akadémia palotájára is sok módosabb pomázi – többek közt Fáy Ignácz is adományozott. Erről a Vasárnapi Újság 1854-1860-as számában olvashatunk.
Fáy Mária könyvei jövedelmét is különféle nemes célok érdekében ajánlotta fel.
India és Ceylon című könyvét is – ahogy az az ajánlásból kiderül – jótékony céllal írta meg: “nem tudományos szempontból, hiszen egyszerű falusi asszony létemre, úgy sem azért keltem útra, hanem szórakozásul hölgytársnőim számára. Ezért a magyar hölgyeknek ajánlom munkámat. Munkám után befolyt összes jövedelmet pedig az illetékes tényezőkkel már megállapított arány szerint – a Nagypénteki társaság, a Lorántfy-egylet, a Magyar gazdasszonyok árvaháza, a Művelt nők otthona, a losonczi Menedékház-alap javára és az általam választott vagyontalan gyermekek neveltetésére ajánlom fel.” (3. o.) Ezzel a gesztussal a hagyományos női közéleti szerepkörbe illeszkedett, azzal a kijelentéssel pedig, hogy a nőolvasók kedvéért adatta még ki munkáját, talán egyeseket közülük buzdítani akart hasonló kalandokra, s azoknak a sorsát, akik ezt nem tehették meg, enyhíteni akarta.
Utazásaiból hazatérve, szülőfaluja, Pomáz református egyházközségét is alapítvánnyal segítette, amelyről az 1911. június 23-án kelt alapítványlevél rendelkezik:
„Alapitó levél.
Alulírott özv. Mocsáry Béláné sz.Fáy Mária, magánzó, pomázi illetőségű és lakos, a pomázi ref. egyház iránti összes anyagi kötelezettségemnek eleget teendő, ezen egyház részére 1000 kor. azaz Egyezer koronát adományozok oly kikötéssel, hogy annak évente befolyó kamataiból részben ahárom nagy ünnepen /Karácsony, Húsvét, Pünkösd/ szereplő legátus, illetve legátus hiányában a legátusi tisztet végező segédlelkész s ha ilyen nem volna, a funkcziót teljesítő rendes lelkész jutalmaztassék; – részben pedig a pomázi ref. egyházközség nyerjen évi segélyt.
Ha a legátus a budapesti főiskolából kiküldött theologus ifjú, minden ilyen esetben nagy ünnepenként 5-5 korona, azaz öt-öt korona legátusi tiszteletdíjban részesüljön, ami egyházi évenként 15 koronát, azaz tizenöt koronát tesz ki. Ha legátust nem kér az egyház, akkor a legátusi tisztet teljesítő mindenkori segédlelkész, vagy ha ilyen nincs, a három nagy ünnepen funkcziót végző rendes lelkész kapjon ünnepenként 5-5 koronát, azaz öt-öt koronát tiszteletdij képen, vagyis egyházi évenként 15 koronát, azaz Tizenöt koronát. Az évi kamataiból ezután még fennmaradó bármilyen nagy teljes összeg a pomázi ref. egyházközség pénztárába folyjon be s belőle az egyház évi anyagi szükségletei fedeztessenek. Ezen alapitvány oly módon kezeltessék, mint a pomázi ref. egyházközség egyéb vagyonát kezelni szokta. A kezelés az egyházközség presbytériumát illeti s az azért való anyagi felelősséget is a presbytérium viseli…”6
A református közösség máig számon tartott műtárgya egy indiai hímzésű úrasztali terítő, melyet 1894-ben Fáy Mária ajándékozott a református egyháznak
Megjegyzések:
1 Fáy ház – Fáy utca 41. – Szoborral díszített oromfalára, szép formájú barokk ablakrácsaira és boltozott tornácára ma egyetlen ablakrács és az ablakkal berakott tornác emlékeztet.
2 Fáy András sok időt töltött Pomázon rokonainál. Jó barátja volt az akkori református pap Göböl Gáspár.
3 Pilaszter – A féloszlop vagy faloszlop építészeti szakkifejezés, melyet a falból különböző vastagságban kiemelkedő, pillért utánzó épületelemekre alkalmaznak. Igen elterjedtek díszítő szerepben, mert a nagy, sima falfelületeket a pilaszterek jól tagolják. Ugyanúgy ellátták oszlopfejezettel, mint a magukban álló oszlopokat. Nyílászárók keretezésére is használták
4 A Mocsáry villa – Fáy Mária halálát követően – később a Steinbach család tulajdonába került, a svábok kitelepítését követően államosításra került. A 60-as-70-es években itt volt a rendőrség, és a rendőr szolgálati lakása, ma szintén magánlakás és párthelyiség. Híresen szép kertje megsemmisült.
5 A pomázi izraelita hitközség Fáy Ignác atyjával, Fáy Rudolffal kötött haszonbérleti szerződés alapján ugyanazt a telket (fundust) használta, ahol a reformátusok első iskolája állt. Ennek haszonbér összegéből támogatta alapítványával Fáy Ignác a református tanulók előmenetelét. Amikor pedig az egyházközség az iskola működtetési jogáról – a „nagyon szegény egyház tagjait” további terhektől megkímélendő – 1901-ben lemondott, és az állami elemi népiskola igazgatója 1903-ban azzal a kéréssel fordult az egyházhoz, hogy a Fáy Ignác Alapítvány pénzét adják át, a presbitérium az alapító szándékára hivatkozva a kérést elutasította, és az alapítványi összegből továbbra is könyveket vásárolt az arra érdemes református tanulók jutalmazására.
A református iskola Pomáz első iskolája volt. Helye a mai Fáy András utca 40-es számú háza helyén volt. (Az alapítvány szövegében említett Fáy Geiza Fáy Ignácz második házasságából származó csecsemőként meghalt kisfia volt. )
6 Lehet, hogy a presbitérium anyagi felelősségvállalására tett utalás miatt, lehet, hogy más okból, de az alapítvány jóváhagyása több mint öt évet késett. Ugyanis a Paczolay Péter lelkész, Verebes György egyházi gondnok, Erdélyi Károly egyháztanácsi jegyző és még öt presbiter aláírásával ellátott jóváhagyó záradék csak 1916. augusztus 6-án kelt.
A presbitérium ugyanezen a napon fogadta el határozataival és terjesztette jóváhagyás végett az egyházmegyei közgyűlés elé az előző számunkban bemutatott Almási Balogh Albin és Schlachta Adolf / báró Schluga Natália 1000-1000 koronás alapítványait is.
Az egyházmegyei közgyűlés valamennyit el is fogadta, és másodfokú jóváhagyás végett felterjesztette a főtiszteletű egyházkerületre, özv. Mocsáry Béláné Fáy Mária alapítványát azzal a kiegészítéssel azonban, hogy a jóváhagyás „az alapítvány alapítónak az egyházi törvényen nyugvó adózási kötelezettségét nem érinti”. Az alapító tehát – szándékával ellentétesen – nem mentesülhetett az egyházi adó befizetésének kötelezettsége alól, azt teljesítenie kellett – visszamenőlegesen is.
Fáy Mária könyvei (az online letölthető könyvek linkjével)
- MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: India és Ceylon. Úti jegyzetek 80 képpel. Budapest: Nagel, 1899. 230 p. https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/108522/bibDEK00849393.pdf?sequence=220&isAllowed=y
- MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: Keleti utazás. Egyiptom, Szentföld, India, Ceylon. Úti jegyzetek. 2. bővített kiad. Budapest: Athenaeum, 1901. 400 p. https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/105922/MOKKAI0009133069.pdf?sequence=432&isAllowed=y
- MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: Mexikói utazásom. Úti jegyzetek. Budapest: Pesti Ny., 1905. 37 p. (Klny. Magyar Szalonból)
- MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: Utazásom Éjszak-Amerika nyugati partvidékein. Útleírás. Budapest: Fritz, 1902. 42 p. (Klny. Földrajzi közleményekből)
- MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: Úti jegyzetek. Budapest: Pesti Ny., 1905. 37 p. (Klny. Magyar Szalonból)
- http://www.macse.org/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=83926
Róla szóló válogatott irodalom:
- Séták a nagyvilágban. Mocsáry Béláné. Uj Idők, 1905. jan. 8. pp. 36-38.
- SZENDREI László: Mocsáry Béláné Fáy Mária. Kagylókürt, 2008/49. sz., pp. 78-79.
- TAKÁCS Mária: Mocsáry Béláné Fáy Mária.
Források:
- http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/mocsary.html
- Könczöl Dánielné: A Fáy család alapítványai (Áldás Békesség 2012 szeptember-októberi száma)
- Dr Szilárdfy Zoltán: Pomáz művészeti emlékei (Tóth Ferenc: Pomáz történeti forrásai , fejezetek í község életéből a XX. század elejéig )
- TAKÁCS Mária: Mocsáry Béláné Fáy Mária
- http://centrifuga.blog.hu/2013/01/05/takacs_maria_magyar_vilagjaronok_7_resz_fay_maria
- Balogh Károly Gyermekkorom emlékei (1912)
- http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:IMh-tP3DzVYJ:at-utazok.blog.hu/+&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-b
- http://kalandozok.blogspot.hu/2011/08/bangha-imre-korosi-csoma-sandor-utan_31.htm
- http://www.kagylokurt.hu/3011/sorozatok/mocsary-belane-fay-maria.html
- http://epa.oszk.hu/00000/00030/00330/datum09118/cim109126/cim209136.htm
- https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/195956/Tezisfuzet_Magyar_t.pdf?sequence=6&isAllowed=y
- dr Laszlovszky József – Bartha László – Borbélyné Radics Ibolya,- Golub Xénia-Könczöl Dánielné – Siklódi Csilla – Sz. Tóth Judit – Virágos Gábor: Pomáz – Természeti kincseink, történelmünk, kulturális örökségünk
Vélemény, hozzászólás?