A cím ezúttal egyben egy sorozat címe is. Azok a pomáziak szerepelnek majd benne, akikre büszkék vagyunk, mert településünk hírét vitték a világba vagy – ami ugyanilyen értékes – közmegbecsülésnek örvendtek a környezetükben.
Javaslatokat a sorozat szereplőire – vagy a megjelentekkel kapcsolatos kiegészítést, észrevételeket szívesen veszünk.
Sorozatunkban elsőként Alföldi András világhírű régészprofesszornak állít emléket Ozorai Magdolna.
az antik régészet és ókortörténet, a numizmatika világhírű tudósa.
(1895. Pomáz, augusztus 27. -1981. Princeton, február 12. USA):
Édesapja 1893-tól Pomáz és Csobánka, késöbb Pilisszentkereszt körorvosa volt, édesanyja pedig postamester. Akkoriban a községi orvos intézte a közegészségügyi, az orvos rendőri, az orvos törvényszéki ügyeket, ingyen gyógyította a szegényeket (1905. július havi jelentés szerint dr Alföldi Antal 46 beteget kezelt ingyen), felügyelt a közegészségügyi és orvosrendőri szempontból a lelencekre, dajkaságba adottakra, a községi ápolás alatti elmekórosokra, végezte a himlőoltást és a halottkémlelést. Az orvos feladat volt többek közt az iskolás és óvodás gyermekek egészségi állapotának figyelemmel kísérése.
Az óvodákba és iskolába járó gyerekek többsége szegény sorsú volt, nagyon hiányos öltözettel. A nagymérvű ruhátlanság mérséklésére az iskola gyűjtési akciókat szervezett. Ebben előljárt dr Alföldi Antal községi orvos. Az általa kezdeményezett jótékonysági mulatság bevételéből valamint a gyűjtött adományokból cipőket és ruhaneműt vásároltak 223 gyermek részére. Ebben a szociálisan érzékeny közegben nevelkedett Alföldi András.
A szülők széleskörű műveltséget kívántak átadni a fiuknak. Általános iskolai tanulmányait Pomázon az akkortájt induló egyetlen iskolában (mai Sashegyi) végezte. Iskolatársai voltak – egy év különbséggel – Tiszovszky Lajos későbbi községi orvos, a sokak által tisztelt Lajkó bácsi, valamint Glykais Gyula aki olimpiai- és Európa bajnok kardvívóként vált ismertté. Középiskolába már Budapestre a harmadik kerületbe járt. Egyetemi tanulmányait 1913-ban kezdte a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Már ekkor az Aquincumi Múzeum munkatársa lett, ahová a híres régész Kuzsinszky Bálint ajánlására került be. 1914-ben az I. világháború kitörését követően bevonult és az orosz fronton harcolt. A lövészárok-háború gyilkos harcainak szüneteiben is szorgalmasan tanult. 1917-ben egy súlyos bokasérülést követően kórházba került, ahol határozott fellépésével megakadályozta, hogy amputálják a lábát. A kórházban is szüntelenül tanult, így leszerelése után, 1918 végén doktori diplomát szerzett.
Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeumban kezdett el dolgozni, majd 1923-ban meghívást kapott a Debreceni Tudományegyetemre, ahol a Történelmi Szakcsoport Egyetemes Történelmi Osztályát vezette. Az egyetemen Róma története mellett főleg a magyar föld történetét tanította a honfoglalás koráig. 1930-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemre került, ahol mentora, Kuzsinszky Bálint utódaként az egyetem Érem és Régiségtani Intézetét vezette egészen 1947-es emigrációjáig.
Tudományos és egyetemi munkájában is arra törekedett, hogy a magyar ókortudományt nemzetközi színvonalra emelje. Az elsősorban klasszika-filológiára szorítkozó ókori stúdiumok az ő munkásságának köszönhetően a régészettel, az epigráfiával és a numizmatikával bővültek, az interdiszciplinaritás nagyobb hangsúlyt kapott. Természetesen ezeknek a tudományágaknak Alföldi András előtt is voltak nemzetközileg elismert magyar képviselői, de ő volt az első, aki e tudományok eredményeinek együttes felhasználásával alkotta meg műveit. A két világháború között a római történelem mellett széleskörű kutatásokat folytatott a sztyeppei népek (szkíták, hunok, avarok) történetével kapcsolatban is.
A Horthy-korszakban és a II. világháború alatt is megőrizte tudósi függetlenségét, s a rendkívül nehéz körülmények között is folytatta kutatásait. Az általa szerkesztett Dissertationes Pannonicae még az ínséges háborús években is rendszeresen megjelent .1927 és 1936 között a Numizmatikai Közlemények, 1935–1941 között a Bibliographia Pannonica és az Epigraphica, 1941 és 1947 között az Archaeológiai Értesítő szerkesztésében tevékenyen közreműködött. 1933. május 19-én az MTA levelező, majd 1945. május 30-án rendes tagja lett. Székfoglalói a népvándorláskort (Az Avarok nemzetisége – elhangzott: 1934. január 22.), illetve Pannónia provinciát érintették (Az utolsó nagy pannon császár – elhangzott: 1945. október 22.)
Alföldinek múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy Budapest ostroma után az élet visszatérjen az egyetem épületei közé. Az 1944/45-ös tanévben a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának dékán-helyettese volt. Budapest ostroma a fővárosban érte, és 1944 novemberében Hajnal István dékán őt bízta meg a kar könyvtárainak, gyűjteményeinek és egyéb értékeinek őrizetével. Utasította, hogy Budapest esetleges kiürítése esetén is maradjon az egyetem területén, sőt bent lakjon az egyetem Múzeum körúti épületében és a javakat személyesen őrizze. Március 3-án a visszatérő Hajnal rábízta a kar főépületének gondnokságát, a romeltakarítás és az újjáépítés vezetését. Alföldi hatalmas elszántsággal és munkabírással kezelte a ráhárult feladatokat.
1947-ben külföldre távozott. Emigrálásában több ok játszott közre. Egyrészt súlyos beteg András fiát külföldön kívánta kezeltetni, másrészt az egyetemi életben is egyre jobban teret nyert a kommunisták befolyása. A minisztériumnak sem tetszett Alföldiék távolléte, ezért a leveleikben már-már parancsolták a hazatérést. Ugyanakkor Alföldi ekkor is hatékonyan dolgozott, 30 tudományos előadást tartott. Saját költségén megbeszéléseket folytatott külföldi tudósokkal, és sikerült elérnie, hogy a nemzetközi őstörténeti kongresszust Budapesten tartsák 1949 tavaszán.
1948-ban a berni és a müncheni egyetem is meghívta, Alföldi a berni ókortörténeti tanszéket választotta (1948-52), ahol hamarosan új sorozatot – a Dissertationes Bernenses – alapított. Svájcban a Duna-vidék történetét, és a korai Róma és a római köztársaság utolsó évtizedeinek vizsgálatát helyezte kutatásainak középpontjába. Ezt követően sorban születtek a Róma történeti kutatásokat megújító könyvei és tanulmányai.
1952-től már a baseli egyetemre került, ahol szintén az ókortörténeti tanszéket vezette.
Itt kapott meghívást az Egyesült Államokba, a princetoni The Institute for Advanced Studies professzori állására. A meghívást végül elfogadta, mivel azonban családja Európában maradt, rendszeresen „ingázott” az Ó- és az Újvilág között. Számtalan tudományos testületnek és társaságnak volt tagja, több egyetem díszdoktorává választotta. Fáradhatatlanul szolgálta az ókortudományt egészen 1981-ben bekövetkezett haláláig.
Haláláról a Neue Züricher Zeitung 1981 március 10-i számában Hans Lieb munkásságát nagyra értékelő nekrológban emlékezett meg. A nekrológ zárómondata „Az, hogy néhány évig hozzánk tartozott, itt tanítványai és barátai voltak, római kutatásait elmélyítette, egy sor írást és egy kézikönyvet is itt alkotott meg, sok svájcit vonzott Princetonba a sors különös kegye országunk számára.”
Hagyatékát részben a Debreceni Egyetem Klasszikus-filológiai Tanszéke őrzi. Születésének 100. évfordulóján emlékkonferenciát rendeztek tiszteletére (Budapesten, 1995-ben).
Hazájához való kötődését bizonyítja, hogy Alföldi András végakaratát végrehajtva özvegye, Elisabeth Alföldi-Rosenbaum asszony, a torontói egyetem nyugalmazott régészprofesszora. 1990-ben értesítette a Szépművészeti Múzeumot, az 1947 óta a múzeum Antik Osztályán gondozott rendkívül értékes tárgyakból álló műgyűjteményét véglegesen a múzeumnak ajándékozza.
Alföldi András életútja nem csupán annak bizonyítéka, hogy valaki a Magyarországi tudományos életből hogyan juthat el következetes, és precíz munka segítségével a tudományos világ megbecsült nagyságai közé, hanem annak is, hogy a 20. századi magyar történelem minden fordulata ellenére hogyan maradhat meg valaki, még hazájától is elszakítva, szülőföldjéhez mindvégig hűséges..
Pomáz, Kossuth Lajos u. 48. Az épület falán volt elhelyezve Alföldi András emlékplakettje, Felirata: „1895 – 1981 Községünkben született Dr. Alföldi András, az ókori világ tudós kutatója. In Pomaz natus est Andeas Alföldi professor doctus anticuitatis Pomanae.”
(Az emléktáblát rongálás/fémlopás miatt el kellett távolítani. fotó: Babos Rezső 2007)
1994-ben Pomáz község önkormányzata posztumusz Pomáz Díszpolgára címet adományozott Alföldi Andrásnak.
Nemzetközi elismerései:
A Bajor (l.: 1936) a Bolgár (l.: 1943), a Göttingeni Tudományos Akadémia (l.: 1954), az Accademia Nazionale dei Lincei tagja (külső: 1962). Rómer Flóris-emlékérem.
Tagja volt a Pápai Régészeti Akadémiának, valamint a francia, az angol, a svéd, a dán és az osztrák tudományos akadémiáknak. 1960-ban a Premio Cintori di Roma díjjal tüntették ki.
Fő művei:
- Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonien. I–II. Berlin, 1924-1926.;
- Isis-szertartások Rómában a IV. század keresztény császárai alatt. Bp.,
- Dákok és rómaiak Erdélyben. Bp., 1940.;
- Budapest története I. Társszerzőkkel. Bp., 1942.;
- A kontorniát-érmek. Bp., 1943.;
- The Conversion of Constantine and Pagan Rome. Oxford, 1948.;
- A Conflict of Ideas in the Late Empire. Oxford, 1952.;
- Der frührömische Reiteradel und seine Ehrenabzeichen. Baden-Baden, 1952.;
- Studien über Caesars Monarchie. Lund, 1953.;
- Early Rome and the Latins. Ann Arbor, 1963.;
- Studien zur Geschichte der Weltkrise des III. Jahrhunderts nach Christus. Darmstadt, 1967.; Die monarchische Representation im römischen Kaiserreiche. Wiesbaden, 1970.;
- Early Roman History. 1971.;
- Die Struktur der voretruskischen Römerstaates. Heidelberg, 1974.;
- Octavians Aufstieg zur Macht. Bonn, 1976.;
- Gesammelte Aufsätze zur Geschichte Caesars und seiner Zeit. Bonn, 1984.; Studien zur Caesars Monarchie und ihre Wurzeln. Bonn, 1985.
Szerkesztés
- A Numizmatikai Közlöny (1927–1947),
- a Dissertationes Pannoniae c. monográfiasorozat (I–XXXV. 1933–1947),
- az Archaeologiai Értesítő (1940–1947),
- a Dissertationes Bernenses (1947–1981) és az Antiquitas szerkesztője (1955–1981)
Forrás:
- http://mult-kor.hu/20080726_alfoldi_andras
- http://nevpont.hu/view/189
- PBT Hírlevél 1993 május 15 száma dr Laszlovszky József cikkgyűjteménye
- dr Laszlovszky József: Pomáz – természeti kincseink, történelmünk, kulturális örökségünk (2001)
- Forisek Péter: Tudóssors 1945 után. Adalékok Alföldi András emigrációjához. Debreceni Szemle 2007/4. 476-490.
- Tóth Ferenc: Pomáz történetének forrásai II. (2001)
Vélemény, hozzászólás?