A költségvetési rendelet módosítása kapcsán derült ki, hogy az önkormányzatnak 33 millió Ft hitelt kellett felvennie, a kerékpárút kifizetéséhez. Bár a pályázati pénzt megkapták rá, annak egy részét másra használták fel. Mondhatom, meglepett a dolog! Jegyző asszony ezt felelős gazdálkodásnak tartja, és rendkívül büszke volt rá, hogy a hitelt 3 és fél óra alatt elintézte.
Alapos, részletes beszámolót kaptunk a befolyt adók összegéről, és az adófelderítés alakulásáról. Ebből most csak a hátralékkezelési módszereket emelem ki, tájékoztatásul. Nem árt tudni, hogy már a fél éves tartozás esetén, ha a felszólításra sem fizet valaki, az OEP-hez fordulnak az adós munkahelyének felderítése érdekében. És letiltják a jövedelmükből. Cégeknél inkasszót indítanak. Ha ez nem vezet eredményre, a gépjárműre foglalást jegyeztetnek be. Gépjárműadó tartozás esetén a gépjármű forgalomból való kivonását kezdeményezik. Az 1000Ft feletti tartozások havonta átadásra kerülnek a NAV felé. A NAV a tartozás összegét visszatartja pl. az szja visszaigénylésekből, cégeknek nem ad addig „nullás” igazolást. Úgy tűnik, hatékonyan működik a rendszer.
Új rendőr körzeti megbízott lesz, kinevezéséhez hozzájárultunk.
Az ingatlan ügyek között nem szavaztam meg az Iskola u. 5. egyik önkormányzati bérlakásának értékesítését. A bérlakások állományát inkább növelni kellene, és nem hagyni lepusztulni, majd olcsón eladni! Nem szavaztam meg egy újabb alcseviczai ingatlan, telek eladását sem. Egy ilyen városban, ahol az intézményi hálózat, út, közműhálózat nem felel meg a szükségleteknek, az önkormányzat ne adjon el építési telket! Ne tetézze tovább a bajt! Ez a véleményem mindig éles kritikát vált ki. „Olyanok akarják Pomáz növekedését megállítani, újabb betelepüléseket akadályozni, akik maguk is csak néhány éve költöztek ide. „ – mondja ezt a polgármester. Ternovszky képviselő úr pedig azzal érvelt, hogy én bizonyára támogatnám a migránsok beáramlását, (Ő csak tudja!) akkor miért vagyok ellene a pomázi betelepülőknek.
Nagy Attila is hozta a formáját, szeret párhuzamot állítani az országos politikával. Most éppen Tordai Bencével lettünk összehasonlítva. Ezúttal sem rejtette véka alá lesújtó véleményét rólunk, amit fölényes stílusban adott elő.
Az egyebek napirendben két ügyben is tájékoztatást kértem a lakosság részére, amire a jegyző úgy kezdte a választ, hogy ne higgyen nekem senki, mert hazudok. Kérdésem a kukák cseréjére vonatkozott, ami egyelőre csak a levélben kiértesítettekre vonatkozik. Idővel mindenkit kiértesítenek, és azoknak is új kukát kell majd beszerezniük. Ezt az egyszerű információt is nehéz volt megtudni, mert a válasz elsősorban arra irányult, hogyan lehet engem a kérdés kapcsán minősíteni.
Tájékoztatást kértem a Vróczi út építése során kitermelt több mint 100 m3 föld deponálásáról, majd annak elszállításáról. Jegyző asszony tájékoztatása szerint a megmaradt földet az önkormányzat szállíttatja el, a saját költségén. Még nem lehet tudni, mennyibe fog kerülni, becsült összeget sem mond, mert Ő nem foglalkozik becsléssel, mint felelős gazdálkodó. J
Ilyen hangulatban telt az utolsó testületi ülés. Őszintén remélem, hogy a következő jobb, színvonalasabb lesz!
Vélemény, hozzászólás?