“Túlzott anyag és díjtételt a fák kitermelésénél, a mederburkoló elem elhelyezésénél, a mederburkoló elem támfal végelemének tételmegnevezésénél és az előre gyártott mederburkoló fedlap eleménél találtam.”
Az idézet Nagy Andrea építőipari költségszakértő szakvéleményéből való. Azért kértük őt a szakértői munka elvégzésére, mert véleményem szerint az egyébként szükséges Margitliget utcai járdaépítés költségei erősen eltúlzottak. A költségszakértő megállapítása ezt igazolta.
Összefoglalójában megállapította: “A megkapott 2016.07.17-i költségbecslés átnézése után az általam készített táblázat szerint mintegy 5.903.922.- Ft + ÁFA = 7.497.981.-Ft. a túlbecsült kivitelezési összeg.”
A szakértői véleményt a januári testületi ülésen átadtam a polgármesternek, kérve, hogy vegye fel a kapcsolatot a szerzőjével.
A kapcsolatfelvétel nem történt meg, ellenben a mostani testületi ülésen a jegyző által aláírt választ kaptam kézhez.
Ebben egyebek között az az állítás szerepel, hogy a munkanap végeztével nem maradhat anyag a munkaterületen, ezért naponta kell odaszállítani az őrzött helyről, “ami jelentős plusz költséget jelent”.
Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy valahonnan a világ végéről szállítják naponta az anyagot a járdaépítés színhelyére, nos, az egészen a szomszédos Ady Endre utcából történik (képünkön). Ez kerülne sok millió forintba? Meg még a néhány olyan említett apróbb tétel, mint például a forgalomirányítás, “URH adó-vevő készülékkel”? Ha nem súlyos közpénzekről lenne szó, azt írnám, hogy vicces…
A jegyző válaszát természetesen nem fogadtam el, viszont kértem, hogy az ülésen hívásomra eljött Nagy Andrea költségszakértő kifejthesse az álláspontját.
Erre nem kapott lehetőséget, viszont a képviselő-testületi többség – Andrásné Murányi Borbálát és engem kivéve – szó nélkül elfogadta a jegyző válaszát.
Sajnálom, hogy ilyen módon elfolyhat 7,5 millió forint közpénz a közkasszából. Ez szerintem megengedhetetlen.
Vélemény, hozzászólás?