Sokan fordulnak hozzám azzal a panasszal, hogy hétfőn reggel már óriási füst gomolyog a város felett. Fuldokolni lehet a völgyben. Joggal kérdezik, hogy mikor tiltják már be, mikor jutunk így el Európába?
Az önkormányzat sajnos még nincs felkészülve a helyzet kezelésére. Bár az idén már magas összeg, több mint 17 millió Ft áll a rendelkezésére a zöldhulladék elszállítására. Rendeletben szabályozta, hogy belterületen hétfőn, külterületen pénteken szabad égetni. És égetnek is az emberek, mert nem tudnak mit kezdeni a kerti hulladékkal.
Én azt tapasztalom, hogy sokan nincsenek tisztában az égetés káros hatásaival. Úgy gondolják, régen is elégették elődeink az avart, fölös kerti hulladékot. Igen ám, de a világ nagyon megváltozott azóta!A mai modern háztartások már nem használják fel a ház körül keletkező zöldet. Nincs sok háziállat, amelyik lelegelné, megenné a füvet. Kerítésnek, csűrnek sem kell annyi faág, vessző. Mindezek megmaradnak égetni való szemétnek. Az önkormányzatnak előbb-utóbb meg kell oldania a zöldhulladék kezelését. Addig is jó ha tudjuk, mennyire káros ez a tevékenység az emberi környezetre és az egészségünkre.
Egy kerti égetés során nagy mennyiségű szén-monoxid szabadul fel. Ennek következménye lehet fejfájás, szédülés, émelygés, a látás és hallásképesség csökkenése. A szálló porban lévő apró részecskék légúti irritációt, asztmás rohamot, szív és érrendszeri zavarokat is okozhatnak. Szabadulnak fel szénhidrogének, nitrogén-oxidok, metil, etil, benzolok. Ezek károsítják az immunrendszert, rákkeltők, és tüdővizenyőt is okozhatnak.
Meggondolandó hát, hogy az égetés helyett inkább tegyük zsákokba a zöldet, és vitessük el a kukás autóval. Van a VSZRT-nek erre szolgáló zsákja, abba kell gyűjteni. Polgármester úr korábban már megígérte hogy a zsákok vásárlásához hozzájárulnak, hogy olcsóbb legyen. Számon fogom kérni rajta!
Akinek még így is sokba kerül, az a tiszta zöld füvet, nyesedéket elviheti a Pomázi Közösségi Életkertbe is, ahol talajtakarásra fel tudják használni.
Ha valaki mégis égetni szeretne, ne nedvesen és frissen égesse el ! Hagyni kell, hogy a napon megszáradjon! A száraz avar égetése, ha egyszerre csak kis mennyiséget gyújtunk meg, majd folyamatosan adagoljuk az égetnivalót, már nem olyan környezetszennyező. Nem keletkezik akkora füst sem.
Aki igényes a környezetére, az odafigyel a zöld hulladékok kulturált kezelésére is. Én mindenkit erre biztatok!
Andrásné Murányi Borbála
Vélemény, hozzászólás?