Gyorsjelentés: a pomázi képviselőtestület október 18.-i ülésén elutasította Hardi Péter és Murányi Borbála képviselők indítványát, amelyben elsősorban (de nem csak) a kerékpárral közlekedő iskolás gyerekek biztonsága érdekében tettek hatpontos javaslatot.
Az indítvány (röviden) a következő javaslatokat tartalmazza:
- kerékpáros sáv kialakítása (felfestett piktogramokkal) a Huszár utcában
- kerékpártárolók (lehetőség szerint fedett) bővítése az iskolákban
- fedett kerékpártárolók mennyiségének növelése a HÉV állomáson
- egyirányú utcákban jelzőtáblák kihelyezésével a kétirányú kerékpáros közlekedés engedélyezése
- jelzőlámpa telepítése a Beniczky-Hunyadi utcák nagyforgalmú kereszteződésénél, a meglévő zebránál
- eseti képviselőtestületi bizottság megalakítása, a városon belüli, és a városból kivezető utakon a biztonságos kerékpározás technikai és anyagi feltételeinek meghatározására
A javaslat sorozat a Közösen a Városunkért Egyesület “Bringázz az Iskolába” című szeptemberi akciójának eredményeként született, amikor is végig kerekeztük az iskolákhoz vezető utakat, kiválasztva a csendes forgalmú utcákat, feltárva a még itt is leselkedő veszélyforrásokat, és átgondolva a szerintünk legszükségesebb teendőket. Úgy véltük, ha van olyan ügy, ami egyértelműen köz-ügy, hát ez az.
Az indítvány azonban már a Zsebe Zsolt vezette Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságnál elakadt, mondvacsinált, képtelen okokat előráncigálva nem javasolták a testületnek az indítvány napirendre vételét. Indokaikat a bizottsági ülésről készült jegyzőkönyv (szabálytalanul) már nem említi.
Mondhatták volna: mivel gyermekeink biztonságáról van szó, vizsgáljuk meg helytállóak-e a javaslatok, nézzük meg mi az, amit azonnal megtehetünk, kérjünk szakértői véleményt, forduljunk támogatásért a kormánybiztoshoz.
Nem tették. Kilenc képviselőnk -személyi felelősségével nem számolva (pedig van!)- gondolkodás nélkül elutasította a beadványt.
Újra felteszem a kérdést:
Kit érdekel a pomázi kerékpárosok biztonsága?
Vélemény, hozzászólás?