Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Novemberi füstölgés

kep1Újabb képeket kaptam egy füstölgő városról, az alábbi találós kérdéssel:

kep3London 1944. November 4. a Wehrmacht légitámadása után, vagy Pomáz 2016. november 4-én? Bizony az utóbbi. El kell égetni a tegnap felszedett levelet, akármilyen nyirkos is, akármekkora a pára, hadd nyomja le… kep2

A legutóbbi testületi ülésen rákérdeztem, mikorra várható a zöldhulladék elszállításának megszervezése, mert addig csak az égetés marad sokaknak a megoldás, az őszi lehullott lombok eltüntetésére. Folyamatos felvilágosító kampány is kellene a Pomázi Polgárba, a város hivatalos internetes oldalaira is. Sokan nincsenek tisztában a helyes égetés szabályaival, a frissen összegyűjtött zöldhulladékot azonnal elfüstölik, rontva a város levegőjén.  Jegyző asszonytól reményteli választ kaptam. Folynak a tárgyalások a VSZRT-vel, és ahogyan a cég megszervezi az elszállítást, Pomázon is beindul a zöldhulladék háztól való elszállítása. Várhatóan 2017-ben kerül erre sor. Ha ez megvalósul, nem lesz szükség az égetésről szóló helyi rendeletre, tisztább lesz a város levegője. Jegyző asszony felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel egy csapásra nem fog megszűnni a füst. A fűtési idényben sokan fával fűtenek, és vannak akik minden félét eltüzelnek a kazánjukban, a műanyagoktól a gumiabroncsig, bár ez tilos. Az önkormányzatnak nincs arra sem eszköze, sem jogi lehetősége, hogy fellépjen ilyen esetben. A felvilágosítás szükségességével Ő is egyetértett, sajnálkozását fejezte ki, amiért a Kertbarátok hozzáértő tagjai mostanában nem írnak ilyen témában a helyi újságba.

Halászné Gambár Mária foglalkozott már ezzel a problémával korábban, de arról számolt be, hogy felhívására  amit két éve a Pomázi Polgárban tett közzé, semmi reakció nem érkezett. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a pomáziakat sem a zöldhulladék elfüstölése, sem a tiltott hulladékégetés nem érdekli, közömbösek iránta. Én nem ezt tapasztalom, de ha igaz is lenne ez a nagy fokú érdektelenség , azt jelentené, hogy az emberek  tájékozatlanok, nincsenek tisztában a káros anyagok elégetésének veszélyes következményeivel. Annál inkább szükség van folyamatos felvilágosító kampányra, és szigorú szabályozásra.       


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

4 hozzászólás a(z) “Novemberi füstölgés” bejegyzéshez

  1. Kovács valéria avatar
    Kovács valéria

    Olyan furcsa, hogy egy ilyen egyszerű szabályozást nem akarnak meghozni. Pedig mindenki látja, érzi, tudja, hogy szükség van, és lesz rá, mivel az emberek roppant tájékozatlanok, és ami neki nem bántja az orrát, az ugye a másiknak se bántsa. Nem tudom miért érdeke az önkormányzatnak, hogy évek óta ilyen büdös, füstös legyen a ” Pilis kapuja”, de valamiért érdekükben áll, nem tudom másképp elképzelni, hogy ne az legyen az fontos, hogy egy ekkora település ne álljon állandó füst alatt március, és november hónapban. A kéményfüsttel valóban nem lehet mit kezdeni, az sajnos a családoknál pénzkérdés, hogy mivel fűtenek. De a zöldhulladék égetés az nem leheet kérdés, hogy tilos, és egészségre ártalmas. Akkor????

    1. Andrásné Murányi Borbála avatar
      Andrásné Murányi Borbála

      Igen, országos rendelet is tiltja a kerti hulladék égetést. Ad ugyan egy lehetőséget az elmaradottabb önkormányzatoknak, arra az átmeneti időre, míg meg nem szervezik a zöldhulladék kezelést, hogy helyi rendeletben szabályozzák a kérdést. Ez van nálunk. A probléma megoldásában nem nagyon jeleskedett az önkormányzatunk, inkább alkotott egy helyi rendeletet, hogy a hét melyik napján lehet csak égetni. Mert addig nem lehet megtiltani, amíg a zöldhulladék elszállítását háztól meg nem szervezik. Reméljük nemsokára megvalósul itt is, és akkor már nem lesz szükség a helyi rendelkezésre, és tilossá válik a zöldhulladék égetés itt is.

  2. Lenkei Péter avatar
    Lenkei Péter

    A komposztáláshoz nem kell több hely és tudás sem, mint az égetéshez. Tehát be lehet tiltani. Pest megyében 12 településen az egész évben tilos az égetés, Budapesten is. Róluk példát vehetnek: Bp, Galgahévíz, Gyömrő, Ipolydamásd, Kóspallag, Nagykovácsi, Nagykőrös, Pilisszántó, Százhalombatta, Tárnok, Törökbálint, Vecsés.

    1. Andrásné Murányi Borbála avatar
      Andrásné Murányi Borbála

      Valóban, a legkorszerűbb megoldás a kerti komposztálás lenne. De tudni kell, hogy egy nagyon vékony, környezettudatos réteg teszi csak ezt meg. Erőteljes, és kitartó felvilágosító kampány kellene e mellé, hogy idővel szép lassan növekedjen a komposztáló háztartások száma. Az önkormányzatnak volt már évekkel ezelőtt egy elvetélt kísérlete, mindig arra hivatkoznak. Komposztáló ládákat adtak a jelentkezőknek, csekély térítés ellenében, és a művelődési házban volt néhány előadás is, hogyan komposztáljunk címmel. Azonban valami miatt nem volt sikeres, a pomáziak nem jelentkeztek a ládákért, a felét sem tudta szétosztani az önkormányzat. Én úgy gondolom, hogy ezért a zöldhulladék háztól való elszállítását mindenképpen meg kell oldani. Ennek van egy költsége, ami a szemétszállítás díjában jelenik meg. Aki komposztál, annak ezt a díjrészt nem kell megfizetnie, hiszen nem veszi igénybe a szolgáltatást. Ez talán elgondolkodtatná az embereket, hogy ha már égetni nem lehet, akkor inkább komposztál, mint fizessen az elszállításért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük