Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Részletek a 400 kV-os távvezetékről

Ahogy idén szeptemberben már hírt adtunk róla, egy 400 kV-os távvezetéket terveznek telepíteni a térségünkbe, amelynek nyomvonala Pomázt, a szomszédos településeket és a környező tájat is érintené. A tervek szerint a vezeték magáningatlanokat és természetvédelmi területeket átszelve, kedvelt kirándulóhelyek – mint a Holdvilág-árok és a Kő-hegy – természeti képébe rondítva haladna. Mivel az önkormányzat nem tájékoztatta a lakosságot minderről, mi jártunk utána a részleteknek.

A 400 kV-os távvezeték tervezett nyomvonala a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terv, 2017 augusztusi változata szerint Csobánka felől érkezne Pomázra. A városunkban a Kartália dűlőn, a Susnyár felső részén és a Kő-hegy lábánál haladna.

 

A területrendezési tervekről érdemes tudni, hogy ezek hierarchikusan egymásra rendeződnek. Ami szerepel az országos tervben annak bele kell kerülnie a megyei tervekbe is. Emellett két kiemelt térség van az országban, az egyik a budapesti agglomeráció, a másik a Balaton vidéke. Azok a tervek, amelyeket felsőbb szinteken elfogadtak, azokat a helyileg illetékes önkormányzat is köteles belevenni a településrendezési terveibe. A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervet, Ónodi Gábor, települési és térségi tervezésekkel foglalkozó egyetemi docens tájékoztatása szerint, a Pestterv Kft. készíti, és az országgyűlés hagyja jóvá.

A 400 kV-os távvezeték városunkban több magáningatlant is érintene. Ezek között nagyrészt a Susnyár területein lévő szőlővel, gyümölcsösökkel rendelkező hétvégi házak vannak, illetve a település szélén lévő nagyobb mezőgazdasági ingatlanok. Az érintett telektulajdonosok ingatlanlapjára – ha ez a terv marad érvényben – a kivitelezési munkálatokat végző MAVIR Zrt. (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.) vezetékjogot jegyeztet be. A vállalat a távvezeték tűréséért kárpótlást fizet a tulajdonosoknak.

Az ingatlanok tulajdonosait azonban mindezért aránytalanul nagy kár érheti. A MAVIR Zrt. is elismeri, hogy a távvezeték értékcsökkenést jelent az ingatlan esetében. Ahogy a cég fogalmaz: „ezen övezeten belül a rendeletben megfogalmazott korlátozások és tilalmak miatt felléphet az ingatlan értékcsökkenése”.

A nevezett korlátozások és tilalmak, amelyeknek a tulajdonosnak a saját ingatlanán belül eleget kell tennie abból adódik, hogy a távvezetéktől balra és jobbra is 28 méteres biztonsági övezetet kell tartani. Ha ezen a biztonsági övezeten belül építkezni akar a tulajdonos, még ahhoz is a MAVIR Zrt. hozzájárulása kell. A vonatkozó 2/2013 (I.22.) NGM rendelet szerint ilyen korlátozások például:

  • 5 méternél magasabb fa vagy növényzet nem lehet a biztonsági övezetben;

  • erdő, gyümölcsös a vezeték közelébe csak a MAVIR Zrt. hozzájárulásával telepíthető;

  • tábor, sportpálya, játszótér, karám stb. csak korlátozásokkal és a biztonsági övezet megtartásával létesíthető.

Egy alapvetően mezőgazdasággal foglalkozó területen súlyosan érinthetik a tulajdonosokat ezek a rendelkezések. Mindemellett a MAVIR Zrt. munkatársainak joguk van ellenőrzés, javítás céljából bármikor bemenni az ingatlanra.

Talán a legfontosabb kérdés, hogy az elektromos vezetékek által létrehozott erőterek miként hatnak az élő szervezetekre? A MAVIR Zrt. álláspontja szerint a távvezeték léte élettani, vagy egyéb veszélyt nem jelent. Azonban számos hazai és külföldi tanulmány mond ennek ellent.

Dr. Szente Magdolna a szegedi egyetem Élettani, Szervezettani és Idegtudományi tanszékének tanára úgy véli, élettani szempontból a magasfeszültségű távvezetékek által létrehozott elektromágneses összetevő az, ami nagyobb veszélyt jelenthet az élő szervezetekre. Ez az erőtér érzékszerveinkkel ugyan nem észlelhető, de a sejtek közötti információcserében zavarokat okozhat. Hosszú időn keresztül ható ilyen fizikai terhelés esetén az egészség károsodhat, ezért fokozott betegség-kockázattal kell számolni. Az eddigi vizsgálatok szerint idegi panaszok, krónikus fáradtságtünetek, mozgásszervi gyengeség, fejfájás, szorongásos állapotok és alvászavarok is előfordulhatnak, amelyek visszavezethetők az erős elektromágneses sugárzásterhelésre.

A távvezeték több helyen átvonulna a Pilis hegységen. Köztük olyan védett természeti területeken, amelyek a Duna-Ipoly Nemzeti Park területéhez tartoznak és Natura 2000-es védettséget is élveznek. Pomázon több népszerű kirándulóhelyet vagy azok környékét érintené. Így a Holdvilág-árokhoz vezető kirándulóútnak az országút felőli szakaszát, a Gyopár-forrás környékét, a Csikóváraljai turistaházat és a Kő-hegyet. Az érintett erdős területeken a biztonsági övezetben, a vezetékek mellett 40-40 méter, azaz összesen 80 méter szélességben kivágnák a fákat. Óriási természet- és tájrombolást jelentene ez a Pilis erdeiben, a turistaútvonalak és a kedvelt kirándulóhelyek közelében. A fák borította hegyoldalak látképe helyén, a távvezeték oszlopainak látványa csúfítaná a tájat. Ezek az oszlopok körülbelül 50 méter magasak és 18 méter szélesek lennének.

A Pomáz-Göd 400 kV-os távvezeték létesítését 2027-ig kellene befejezni, a városunkat is érintő szakasz pár évvel korábban valósulna meg. A korábbi években a budapesti agglomeráció pesti oldalán már kiépült a 400 kV-os hálózat. A településeken belüli, így a pomázi nyomvonal pontos megtervezése több lépcsős, alapvetően elektromos hálózatokat tervező szakág feladata – Ónodi Gábor elmondása szerint –, amely természetesen egyeztetési kötelezettségekkel jár.

A jelenleg hatályos tervek szerint a távvezeték a Pilis hegységen keresztülvonulva, erdőirtások mentén érkezne Pomázra. Lakóhelyünkön több magáningatlant érintve és a természeti környezetet rombolva haladna át, Szentendre irányába. Kérdés, hogy a pomáziak szeretnék-e, hogy a fejünk felett, a megkérdezésünk nélkül döntsenek az életüket, mindennapjaikat befolyásoló tényekről? Milyen otthont szeretnének maguknak és gyermekeiknek? Milyen jövőt képzelnek el településük és annak természeti környezete számára?


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük