Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Vitaindító gondolatok az elkerülő út ürügyén

elkerulo-uthozA készülőfélben lévő pomázi városfejlesztési koncepció anyagát csak „pár szakértő” ismeri, pedig városunk jövőjét meghatározható és ezért mindnyájunkat érdekelhető dolgokat tartalmaz. Ráadásul a közeljövőben Budakalászon fórumot tartanak  a városukat elkerülő (de jelentős részben Pomázon megvalósuló) út ügyében.
Ebben az írásban a valószínűleg ma még nem népszerű álláspont megismertetése érdekében fejtem ki gondolataimat. Ennek a kisebbségben lévő véleménynek a képviseletében szeretnék egészséges és kulturált vitát folytatni a feltáró és elkerülő utak építésének szükségtelenségéről.
Szögezzük le azt a tényt, hogy zöld gondolkodású ember vagyok. Pár éve viszont még én is úgy gondolkodtam, mint a többség, hogy az elkerülő utak nagyon kellenének Pomáznak.
Amikor elsőként hallottam ennek cáfolatát, el sem akartam fogadni. Aztán ahogy egyre többet foglalkoztam vele, egyre jobban megértettem: Pomáznak nem megoldás az elkerülő út. Miként mára kiderült a Hősök tere körforgalma sem hozott megoldást, csak újabb problémát generált. Ez ismétlődne meg egy esetleges Pomázt elkerülő út megépítésekor. A problémák egy része megoldódna, más része súlyosbodna, és újabbak is keletkeznének.
Akkor mi a megoldás?
Zöld gondolkodásom ellenére sajnos ki kell mondanom: Az egyetlen Pomáz számára előnyös döntés az M0-ás út mihamarabbi továbbépítése minimum a 10-es főútig.
Miért? – kérdezhetik sokan.
Mert a Pomázra hétköznap reggel és (vissza délután) rázúduló forgalom zöme Pilisvörösvár, azaz a 10-es út irányából érkezik. A Megyeri hídon vagy a Szentendrei úton szeretnének eljutni a munkahelyekre minél hamarabb. Ez az M0-áson a legegyszerűbb.  Egy elkerülő út megépítésével az Ő menetidejük csak pár perccel csökkenhetne. Ennek következtében még többeknek érné meg Pomáz felé jönni növelve a térség forgalmát. Esztergom felől is lenne forgalomnövekedés.  Egészen addig, míg a forgalom a következő szűk keresztmetszetben torlódna fel még jobban.
Az esetleges elkerülő utak negatív következménye az is, hogy azok is elkerülnék a várost, akiknek nem kéne. Akik megállnának fagyizni, sütizni, enni bevásárolni, körülnézni, akik innen indulnának kirándulni a Pilisbe, akiknek megtetszhetne a város és később esetleg itt élnének.
Akkor mégis hogyan lehetne javítani a helyi közlekedésen?
Csökkenteni kéne az áthaladó forgalmat. Ez akkor következik be, ha nem éri meg erre jönni. Pomáz Csobánka felőli, városhatár közelébe kihelyezett menetidő-növelő megoldásokkal (pl. jelzőlámpa), esetleg a németes iskolánál meglévő lámpa sűrűbb és hosszabb gyalogos zöldjével jelentősen lehetne növelni az áthaladók menetidejét, ezzel csökkenhetne a Pomáz felé rövidítők száma és a zsúfoltság. (Pont ezt teszik évek óta a Budakalásziak a mi kárunkra. Ezért nőtt meg az állomás környezetéből a Hősök tere felé menők száma. És ők még évi több száz milliós kártalanítást is kapnak az MO-ás híd miatti plusz forgalomért.)
És mi a helyzet a feltáró utakkal? Nevéből következően egyes településrészek közlekedését javító városperemi utakról van szó, melyeket szűz, eddig még úttal nem rendelkező helyeken valósítanak meg.
Tökéletes melegágya az ingatlanpanamának, további beépítésekhez, környezetromboláshoz vezet, stb..
Rossz adottságú területeken szükséges is lehet (pl.: iparterülethez vezetve), de Pomáz és környéke úthálózatának sűrűsége megfelelő, csak a milyenségével vannak gondok. És itt van a másik érv, amiért nem támogatom a zöldmezős beruházásokat. A rendelkezésre álló szűk keretet a legoptimálisabban kéne felhasználni. Ezért a meglévő hálózat bővítése, átépítése, a forgalom tudatos, az igények szerinti fejlesztése hatékonyabb megoldásokhoz vezet. És nem utolsósorban élhetőbb városhoz is.


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük