Köszönjük

Mi, pomázi hármas választókörzetbeli síkban lakók, köszönjük szépen Vicsi László polgármester úr és Sarkadi Attila képviselő úr fáradozását.
Köszönjük, hogy Vicsi László polgármester úr Sarkadi Attila képviselő úr támogatásával eladta a zeneiskola feletti telkeket, és ott végre lakások épülhetnek, és nem óvodai, esetleg iskolai célra használják. “Köszönjük” bővebben

Kényelem

Kényelem
Egy törvénytelen felhívás ürügyén
Az elmúlt másfél –két évben gyakran hallottam a testületi üléseken azt az uralkodó felfogást, hogy ezt vagy azt azért nem csinálnak meg, mert nem kötelező. Tucatnyi példát tudnék itt felsorolni az értéktártól a lomtalanításig, a közlekedés megszervezésétől, a képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánosságáig. “Kényelem” bővebben

Túra a Rám-szakadékba

DSCN9952Kirándulás a Rám-szakadékba

A Magyar Turista Egyesület Pomázi Osztálya és a Pomáz Város Egészségklubja 3 éve határozta el, hogy minden hónap első szombatját túrázással tölti. A májusi kivételesen vasárnapra esett. Már tavaly is megjártuk a Rám-szakadékot, és oly jól sikerült, hogy utólag sokan panaszkodtak, kár hogy Ők lemaradtak. Elsősorban nekik szerveztük ezt a mostani utat. Húszfős csapatunk a  dömösi templom előtt csoportképet készített, majd elindult a falu takarosan karbantartott házai között az első két kilométeres résztávra. “Túra a Rám-szakadékba” bővebben