
A hitelből befejezett bicikliút mellett egy belső kerékpárút is épül városunkban. Ahogy a városvezetés propaganda kiadványa hirdeti 122 millió forintos pályázati pénzből. Ezzel a kerékpárúttal is azonban több olyan gond van, amelyet egy valóban felelős, a lakók igényeire odafigyelő városvezetésnek máshogyan kellett volna elrendeznie. Megváltoztatták ugyanis a korábban elfogadott Közlekedési Terv szerinti útvonalát. A bicikliút jelenlegi tervei szerint azzal nem érhető el sem a HÉV-állomás, sem az iskolák, sem egyéb közintézmények. Külön gond, hogy a Huszár utcába tervezett nyomvonalat áttették – a zöld terület rovására – a Szent István parkba. Emellett a Tiszolczy-telep lakói is kifejezték aggodalmaikat, mivel az utcákban már nincs hely kerékpárútnak, így az ott lakókat fogja akadályozni a közlekedésben és a saját otthonuk előtti parkolásban. Ahogy már korábban írtuk, kerékpárút létesítését régóta kérték a pomázi lakosok és civil szervezetek. A Közösen a Városunkért Egyesületnek is több akciója volt az elmúlt években, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre több a kerékpáros a településen, miközben Pomázon egy méter kerékpárút sem épült.
A pályázati pénzek elnyerésével, illetve a hazai és nemzetközi gyakorlathoz való felzárkózáshoz ezeknek a kerékpárutaknak a megvalósítása kitűnő lehetőség lehetett volna. Csakhogy a jelenlegi városvezetés ezúttal sem működött együtt a lakossággal, nem kérdezte meg az igényeiket, nem egyeztetett velük. Hanem már a kész terveket tette az asztalra. Ennél sokkal átgondoltabban, valóban célszerűen és hasznosan lehet 122 millió forintot kerékpárútra fordítani a városban.
A Tiszolczy-telep lakóinak aggodalmai a tervezett belső kerékpárúttal kapcsolatban:
Vélemény, hozzászólás?