Kategória: Képviselői beszámoló
-
Testületi ülés október 19-én
A szokásos jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló első napirend után beszámoló következett a Szentendrei Hivatásos Tűzoltó parancsnokság munkájáról. Részletes, 12 oldalas összefoglalót kaptunk, ami valószínűleg nemcsak a mi részünkre, hanem a Parancsnokság felettesei részére íródott. Ezért hiányoltam belőle a Pomázi Önkéntes Tűzoltósággal való együttműködés leírását. Ezzel a beszámoló azt a látszatot kelti, mintha…
-
Hétfő reggel, füstöl a város
A múlt testületi ülésen az egyebek napirendi pontban megkérdeztem polgármester urat, mikor szűnik meg az a helyi rendelet, ami engedélyezi az égetést. Sajnos nem tudott rá válaszolni, egyelőre marad így. Sarkadi Attila egyenesen védelmébe vette az égetést , szerinte ez egy régi hagyomány Pomázon. Gyerekkorában is égették az avart. Nem lehet betiltani, mert az…
-
Testületi ülés szeptember 12-én
Két napirendi pontról fogok beszámolni, aminek előterjesztéseire nemmel szavaztam. Az egyik a Településfejlesztési Koncepció, melynek felülvizsgálata már több mint egy éve elkezdődött. Ebben határozzák meg, hogy az elkövetkezendő évtizedekben milyen irányba fejlődjön a város. Ilyen hosszú távra tervezni akkor lesz eredményes, ha a város lakóival, civil közösségeivel együtt, őket megkérdezve készül el. A törvény is…
