Kategória: Képviselői beszámoló
-
Testületi ülés folytatása
Mind a három közbeszerzési kiírást a Hajdú Ügyvédi Iroda készítette. Több korábbi közbeszerzést is bonyolított már Pomázon. Ez az iroda hívta meg pályázni, majd hozta ki nyertesnek a 8 önkormányzati épület energetikai beruházására a Toscan Bau Kft-t. Egy olyan céget, amelyik egyszemélyes vállalkozás, óriási veszteségeket halmozott fel, saját tőkéjét már évekkel korábban elvesztette, és még…
-
Az elmúlt Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság ülésén
Az elmaradt beszámolómról már írtam. Az alábbi napirendi pontokat viszont megtárgyaltuk, és a testületi ülés elé terjesztését elfogadtuk. Első napirendi pontban a költségvetés módosítását szavaztuk meg. Többek között annyi változott, hogy az egyéni képviselői keret eddig el nem költött részét, 7 millió Ft-ot átvezették a céltartalékba. Polgármester úr elmondása szerint a képviselők nagyvonalúan és önként…
-
Elmaradt beszámoló
A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság napirendjére nem került fel a nyolc önkormányzati ingatlan közbeszerzéséről szóló beszámolóm. Kértem a bizottságot, hogy beszámolhassak róla. Sok problémát találtam, a legnagyobb a jelentős túlárazás. A város többszörös árat fizetett az elvégzett munkák után. Szakszerűtlen döntések sora, a szabályok figyelmen kívül hagyása történt. Vagy szándékosan, vagy a hozzá nem értés…
